2013/04/24

Blut aus Nord - Ultima Thulée 1995

A francia black metal mezőny az északon kialakult stílus másod-harmadvonalas hozománya. Ez nem azt jelenti, hogy valami nagyon gyenge utánzatról lenne szó, csupán nem voltak jelen a stí1us kialakulásakor. 
A 90-es évek első felében a Burzum, Dartkhrone, de tulajdonképpen az akkoriban működő norvég vonal hatására más országokban is kezdetét vette egy olyan zenei forradalom, mely soha addig nem ismert formában tálalta az extrém gitárzenét. Nincsen amit szépíteni, ezeknél a zenekaroknál túlnyomó részt az ideológia, a mondanivaló, a tartalmon volt a hangsúly, a zene másodlagos szerepet játszott. Ennek tudható be az a millió értékelhetetlen kiadvány, ami a mai napig elárasztja a black metal skatulyába beletartozó igencsak széles spektrumot felölelő irányzatot, zenei réteget.

A norvég vonalra szinte minden régió megadta válaszát. Master's Hammer, Rotting Christ, Blut aus Nord, ..., stb. Míg az első kettő jelen volt a stílus második hullámának felszínre törésénél, a Blut aus Nord később kezdte működését. A Normandia-i Mondeville-ben (a II. világháború egyik véres csatájának a helyszíne, lévén Caen egyik külvárosa) alakultak 1993-ban, Vlad néven. Legfőbb zenei hatásuk egyértelműen az excentrikus zenész által, Varg Vikernes, létrehozott Burzum nevezhető meg, annak ellenére, hogy csupán kíváncsiságból fellapozva a híres-nevezetes metal-archives.com oldalt, rajtam kívül még egy személy szavazta be a Similar Artist közé, hogy : Burzum. Van ott helyette minden finomság, érdemes felkeresni az oldalt , jókat lehet mulatni.

Akár a Burzum zenéje (hadd lovagoljak még egy keveset ezen a vonalon), a Blut aus Nord is teljes mértékig a hangulatok, képek, érzések hangjegyekbe való ültetése. Akárcsak a klasszikus zene, mint például Beethoven példátlan opusa-i. Mindezek mellett zeneileg is csemege, a csodálatos harmóniák, hangszerelés az, ami a zenei kifejezőeszköz ilyen szinten való művelését eredményezi.

Ha valaki később csatlakozott a metal zene csodálatos világához, az ilyen albumokat, mint őskövület fogja fel, még a fáradságot se veszik, hogy visszaássanak a múltba. Ennek tudható be az, hogy egy Wolves in the Throne Room zenekart istenítenek, egy Blut aus Nord-ot pedig semmibe se vesznek. Kialakul a tojás tojta tyúk szindróma, amikor a 10-edvonalas zenekar hatott arra, aki évtizedekkel (mondjuk 2 évtized) a létezése előtt már olyan hangulatos részekkel színesítette muzsikáját, ahogy teszik a BaN az albumnyitó The Son of Hoarfrost dal közepén. Igaz, hogy mennyire Alcest? Hoppá! Szóval, nincs új a nap alatt, csupán nem hallottál eleget. Igen. Ezért nem tud egy olyan figura, aki lassan 25 éve szereti és hallgatja a fémzenét, lelkesedni az olyan hatásvadász muzsikákkal, mint az utóbbi évek post előtaggal felruházott akármilyen zsenializmussal megvádolt lemezek.

Az Ultima Thulée egy extrém Pink Floyd-ként is leírható. Nem vagyok gyors fogyasztója a 70-es évek pszichedelikus progresszív muzsikájának, azonban el tudom képzelni azt a nyitott Pink Floyd rajongót, aki értékelni tudná a BaN muzsikáját. Az extrém jelző-t nem szabad ennél az albumnál olyan zenekarokkal asszociálni, mint a Mayhem, Darkthrone. Szélsőséges, de nem olyan szinten, mint egy romboló, hanem szélsőséges, mint egy olyan gondolkodó, aki nem veszi be kritika nélkül a mások által terjesztett maszlagot. Ez a zene csodálatos, ha eltekintünk az extrém vokalizálástól, nem marad ok, hogy bárki kizárja a meghallgatását, esélyt adva, hogy lelkileg sokkal gazdagabb legyen, mint az átlag polgár, aki a reklámok világának él (jobban mondva: pusztul).

Ambient black metal. Ezzel a skatulyázással sok zenekar munkásságát le lehet födni. Jancsi és Péter a hálószobában felmaszatol a Yamaha szintijével valami ócska, primitív mormogást (pl. lásd: Annorkoth). A jó ambient zenész olyan, mint a jó pedagógus: a környezet hangulatait úgy adagolja, hogy a befogadó még legkisebb jelét se érezze az erőltetésnek, a kényszernek. A zenész olyan formában adagolja az érzéseket, hogy közben mindenki a saját bánatát, örömét látja felszínre törni. Ezt nevezik muzsikusnak, dalírónak, aki úgy el tudja csípni a pillanatot, mint a festő. Ő nem vászonra reflektál ecset és színek segítségével, hanem rezgéssel, melyet fülünk által a lelket érinti meg. A hangjegyek mennyisége soha nem határozza meg a minőséget. A jó népdal attól lesz zseniális, hogy a szavak összecsengnek képeket alkotva, a száraz papolás hangulatokká áll össze. Petőfi verseit olvasva soha nincsen olyan érzete az embernek, hogy "kidobom a kutyáknak". Ilyen a BaN muzsikája is.

Ezt a zenét az ideológiát teljesen mellőzve is lehet évezni, sőt, jómagam soha egy pillanatra se próbáltam úgy értelmezni, hogy sugall valamit az Ultima Thulée. Bármikor elő tudom venni, bármikor élmény a hallgatása. Egy jó társ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése